hétfő, szeptember 12, 2005

Parmezános burgonyakrémleves


Tim Mälzer a németek legújabb, legmenőbb sztárséfje, az ő Jamie Oliver-ük. Olyannyira, hogy a hamburgi szakács fiú többek között magánál Jamie Oliver-nél is tanulta a szakmát, így az igencsak nyilvánvaló hasonlóság nyilván egyáltalán nem véletlen. Mind az ételei, mind az image – menő, laza, fiatalos – a bevált Jamie mintára épül. Szóval, annyit hallottam már róla (a TV műsorát sajnos nem láttam, mert a VOX adón megy és azt sajnos nem tudom fogni), hogy a múltkor amikor Köln-ben megláttam a szakácskönyvét, kíváncsiságból megvettem. Hát, mit is mondjak…A könyv maga tulajdonképpen szépen van megcsinálva, sok szép fotó, jó beállítások, de a koncepció teljesen megegyezik a Jamie Oliver könyvekkel – szinte szó szerint ugyanazok a fejezet címek, hasonló ételek, némelyik kicsit németesítve. Alapvetően nem rossz, de semmi különös, semmi új. A könyvben két recept van, amit bejelöltem kipróbálásra, az egyik ez a leves (ő parmezánlevesnek hívja), a másik pedig valami mézes lazac mogyoró pesto-s uborkasalátával. Persze nem bírtam ki, a receptet nem szó szerint csináltam, módosítottam rajta ezt-azt (tettem hozzá egy kis sherry-t, egy kis szerecsendiót és jócskán csökkentettem a rozmaring mennyiségét). Nagyon egyszerű volt és jelentem, isteni.

Recept:

Hozzávalók (2 személyre):

3 dl húsleves
3 dl tej
1 db közepes méretű burgonya, kockázva
4 dkg parmezán reszelve
1 salottahagyma (vagy fél fej vöröshagyma)
1 gerezd fokhagyma
néhány szál friss rozmaring (egy ágról kb. 8-10 tű)
só, bors, szerecsendió
egy lötty sherry, egy lötty tejszín
diónyi vaj, vagy olívaolaj

A vajon, vagy olívaolajon (vajjal persze finomabb) megfuttatom a felaprított hagymát és fokhagymát, kicsit párolom. Felöntöm a tejjel és a húslevessel, majd beleteszem a meghámozott, apróra felkockázott krumplit. Hozzáadom a rozmaringot. Addig főzöm, amíg a krumpli teljesen megpuhul. Ekkor hozzáadom a reszelt parmezánt. Botmixerrel az egész leves pürésítem, majd átszűröm, hogy egy sima, krémes állagú levest kapjak. Ízesítem pici szerecsendióval, sóval, borssal, hozzálöttyintek egy pici (kb. 1 evőkanálnyi) sherry-t és ugyanennyi tejszínt.

Eredeti recept: Tim Mälzer: Born to cook

Címkék:


 

 

4 hozzászólás:

Anonymous Névtelen szerint...

Szia Zsófi! Tetszik ez a leves, legközelebb csinálhatnál majd ilyet, ha Nálad leszünk. De csak spárgás-kacsás tésztával együtt :) szilárd

6:09 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

spárgás-kacsás tészta??? már alig várom, hogy január 25. legyen. :) rezike

8:21 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

én nem szűrtem le mixelés után és nagyon-nagyon finom lett úgy is.

jótanács: hamar odakapja, folyamatosan keverni kell.

1:32 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Malzer nem Jamie Olivernél tanult, hanem ugyanott, ahol Jamie. És vhol nézd meg a műsorát, az alapvető különbség J O-hez képest, hogy nem "űberlaza" és a kajára koncentrál.

6:55 de.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal