vasárnap, január 14, 2007

Másfél év rejtegetés után: fűszeres sült karfiol

Ez az étel már régóta a repertoárom egyik leggyakrabban előkerülő tagja, és hatalmas kedvenc. Konkrétan 2005. október 23. óta, amikor egy gluténmentes gasztroblogon egy hosszú-hosszú írásban megbújva rátaláltam. Van olyan, hogy egy héten többször is készül, annyira szeretem - akár egyszerű vacsoraként, akár vendégeknek köretként sültekhez. Az igazság az, hogy eddig nem mertem leírni. ??? Hogy miért, az rögtön kiderül.

Tudom, hogy az itt leírt ételek egy részét vannak, akik (sokan) idegen, szokatlan ízvilágnak tartják. Egyszer régebben valahol azt írta valaki, hogy a receptek érdekesek, de sok bizarr van köztük. Akkor elgondolkoztam, hogy te jó ég, pedig az én értelmezésem és ízlésem szerint csupa teljesen normális és szalonképes recept kerül ide fel…Akkortájt éppen kb. hetente készítettem ezt a receptet. Elmeséltem néhány ismerősnek, és kikértem a véleményüket, hogy szerintük ezt fel lehet-e ide tenni. Végighallgatták, hogy hogyan készül, majd egyhangúlag azt mondták, hogy EZT nem. Vagy találjak ki valami frappáns elnevezést. Tehát:

Nem a karfiol a gond. A karfiol, bármennyire népszerűtlen, nagyon is klassz zöldség. Megint egy olyan egyébként, amelyet a hétköznapi főzésben snassznak gondolunk, és nem jut eszünkbe vendégeknek főzni, miközben elegáns éttermekben különböző formákban (leginkább selymes püréként) elkészítve nagyon is felkapott. A Los Angeles Times remek cikke pont a napokban értekezik a karfiol sokoldalú felhasználhatóságáról.

Nem is a sült karfiol a gond. Az, hogy csomó zöldség sütve sokkal jobb, mint főzve, nem egy nóvum - ez már néhányszor elhangzott itt nálam, legyen szó kelbimbóról, vagy cékláról. A karfiolnak sem ez a jellemző elkészítési módja, ezen a helyzeten változtatni kell! Zseniális így!!

Nos, nem kertelek tovább, a helyzet a következő: ez a karfiol kakaóval van megsütve. Aki mer, az nyer, ez ebben az esetben is bebizonyosodott. Megéri teljesen szokatlan dolgokkal kísérletezni, ha nem ízlik, maximum elfelejti az ember. Na, ezt nem. Valójában arról van szó, hogy nem az ízlelőbimbóinkat kell átállítani, hanem (ami ennél sokkal nehezebb), az agyunkat. Egész egyszerűen el kell vonatkoztatni a kakaóhoz társuló képektől, és másképp kell értelmezni. Édesség helyett fűszerként. (Nagyon fontos, hogy nem cukrozott instant kakaót, hanem keserű, jó minőségű kakaóport kell használni. ) A csipet keserű kakaó, valamint chili istenien rásül a zöldségre, és fantasztikus ízt ad. Egyáltalán nem lesz édes, és ha nem áruljuk el, mi van rajta, fel sem ismeri senki.

Az ínyenc konyhában ez egyébként egyáltalán nem újdonság, hiszen igen elterjedt, hogy kávét, kakaót, csokoládét használnak sós ételek, főleg húsok, pl. bárány, vagy kacsa, ill. szószok fűszerezéséhez. Vagy gondoljunk a híres mexikói mole-ra, amely fűszeres mártás egyik kulcseleme a csokoládé.

A karfiol így készül: megmossuk, megszárítjuk, rózsáira szedjük. A sütőt előmelegítjük 200C-ra. A karfiolrózsákat összeforgatjuk olívaolajjal, sóval, borssal, hogy egyenletesen mindenütt befedje. Kiterítjük egy alufóliával bélelt tepsire. Megszórjuk egy nagy csipet őrölt cayenne borssal, vagy chilivel, végül egy teaszűrő segítségével annyi keserű kakaóporral, hogy minden rózsára vékony rétegben jusson. Addig sütjük, amíg a karfiol megpuhul, az én sütőmben ez 35-40 perc. Nagy előnye, hogy egyáltalán nincs a lakásban kellemetlen karfiol-szag. Igazán csak bíztatni tudok mindenkit, hogy próbálja ki!

Ha viszont valakinek van ötlete valami jól hangzó, frappáns elnevezésre (a kakaós karfiolon túl), azt szeretettel fogadom.


Címkék:


 

 

62 hozzászólás:

Anonymous Névtelen szerint...

Zöldséges négercsók

12:08 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Aztek karfiol?

2:22 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Pikáns dél-amerikai karfiol. :) (chili+csoki miatt dél-amerikai) Kr.

3:34 de.  
Blogger Rossamela szerint...

Imádom az ilyen - a számunkra szokásostól eltérő, épp ezért - mellbevágó kombinációkat!

A csokis-chilis csirke (pl. a Csokoládé c. filmből) is régóta izgatja a fantáziámat, csak nincs kinek megfőznöm, a párom békánál fejlettebb állatot nem eszik. A Te egyik lazacnyársadtól ihletve készítettem egyszer tonhalat, szezámmagba forgatva és nyárson sütve, színes-vegyes-sokízű zöldségágy készült alá gyömbérből, fokhagymából, újhagymából, kaliforniai paprikából, édesburgonyából és chiliből. A leeső halcafrangokból gyorsan főztem egy kis levet, mikor a zöldségeket kivettem a serpenyőből, a benne maradt ízeket a hallébe oldottam és ezt besűrítettem egy kevés nagyon sötét, sokszázalékos, tehát nem édes csokoládéval. Ezt öntöttem a tányérokon a zöldségkupacokra helyezett halnyársak köré. Nagyon összetett, meghökkentő, de harmónikus ízkavalkád lett, a férjemnek nagyon tetszett (jé, csoki! de finom!), de inkább csak haladóknak ajánlom. Na nem az elkészítését, hanem a kóstolását, nem egyszerű befogadni és értékelni, oda kell rá figyelni.

És könnyen ítélnek az emberek látatlanban, sajnos, de azt gondolom, a Te közönséged a nyitott, vállalkozóbb szellemű inyencekből áll.

De megértem, miért lamentáltál rajta ilyen hosszú ideig, hogy feltedd-e ide ezt a receptet.

Nagyon örülök ennek a karfiolnak, végre egy csokoládés-kakaós zöldségrecept az ínyenc nyulaknak, köszi!

9:50 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

miért gondolkodsz tovább?a fűszeres sült karfiol szerintem tökéletes név.

10:57 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

szerintem is vállalható.
szerintem több ilyen dolog is va, amit itt európában megszokunk egy ízvilágban és utána nem tudunk elvonatkoztatni tőle, így pl kakaó>csokoládés>édes, de nekem hasonló a kókusz>bounty>édesség téma is, holott kókusztejjel remek pikáns ételeket lehet készíteni amik rettentő távol állnak az édességtől, ugyebár.

kösz a receptet, ki fogom próbálni.

11:00 de.  
Blogger merci szerint...

Szerintem se gáz... Én a chili con carne rendszeres főzése során tanultam meg a jó keserűcsokit fűszerként használni. A jó kakaó szerintem hasonló kategória. A keserű csokoládé annyira telt és harmónikus íz, hogy szerintem (is) vétek csak édességekhez használni.

11:13 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Hetek óta morfondírozom karfiolkészítésen, de valahogy sose léptem rá a tettek mezejére, most már értem, miért "kellett" várnom!
A név szerintem is teljesen jó, esetleg egészítsd ki a mexikói/azték "jelzővel", akkor a gasztronómiailag tájékozottabbak mindjárt érteni fogják, miért a kakaó.

3:10 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

durva, de mindenképpen ki kell próbálni.
Ha már nem megszokott használat lenne egy kérdésem:
Van olyan recepted, ahol a teát, vagy annak főzetét használod vmire?
Illetve egy másik: a Mancs-ban olvastam a madártejes cikket. azt írod, hogy a magot kikaparjuk és a maradékot áztatjuk. A maggal semmit sem kell/lehet csinálni?

4:17 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

megcsináltam
isteni lett:)
hihetetlen, de semmi bizarr nincs benne
tökéletesen simul egymáshoz a karfiol és a kakaó íze
és az elkészítése is pofon egyszerű
kösziiiiiiii
lili

8:58 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Karfiol sötét csőben sütve! Nagy kedvem támadt RÖGTÖN ENNI belőle (ennek csak az az akadálya 1. éjszaka van és ilyenkor már nem főzök 2. nincs itthon karfiol). Üdv.: Bora

10:16 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Jó nevet nem bírok kitalálni a fentieken túl, de az elgondolás nagyon tetszik!

10:29 du.  
Blogger Rossamela szerint...

Én sem bírtam ki, hogy ne próbáljam ki azonnal. Szerencsém volt, éppen jutott még nekem is egy egészen szép karfiol a sarki boltban.

T Ö K É L E T E S !

Van a kakaóban valami biztonságot sugárzó, a chili pedig megszikráztatja a az egész ízkompozíció melegségét, amihez tökéletes alap a karfiol állaga. Semmi sem túl hangsúlyos, a kakaó például alig felismerhető, nem tolakodó, nagyon kiegyensúlyozott, harmonikus az egész.

Kár volt ilyen sokáig rejtegetni előlünk, látod, mekkora siker lett!

11:30 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

éppen sül.
már nagyon kiváncsi vagyok ;)

'exotikus karfiol' ?
:)
nil.

6:09 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Ha lehet szavazni, fentiek kozul az aztek karfiol tetszik a legjobban.

Valamikor majd en is kiprobalom, bar inkabb brokkolit szeretnek mar csinalni, de soha nem latok eleg szepet... Meteres szarakon icpici fejek ulnek.

11:40 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Nevet továbbra sem találtam ki, egyre jobban tetszik az azték karfiol. Ahhoz külön gratulálok, hogy abban a postban megtaláltad ezt a gyöngyszemet.

1:12 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

cocopatepetl karfiol

köszönöm a bemutatást!

1:41 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Karfoládé? Kakfiol? - Na jó, csak vicceltem. Nálunk ha valami mexikói, az azt jelenti, hogy kukorica van benne. Eddig terjed a nagy magyar kulinária.
Rohanok karfiolt venni és bezárkózom vele a konyhába!...

2:11 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Kérdések,kérdések.Milyen sütőd van?Mert az enyém légkeveréses,és nem lehet kikapcsolni :( .Teszel a tetejére alufóliát a sütésnél?

8:38 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Amióta ez a recept felkerült, azóta szemezgetek vele. Tegnap a körülmények ideálisnak tűntek a próbához:
1) Ipari mennyiségű chili és Droste kakaó van otthon, csak karfiolt kellett beszerezni.
2) Pasi későn jött haza, így nem kellett a furcsálló pillantások, megjegyzések elől menekülni. (Mi tipikusan a 2 dudás 1 csárdában esete vagyunk...)
Az eredmény zseniális lett, később a pasim is kóstolta és nagyon tetszett neki is. Fogalma sem volt, hogy milyen karfiolt eszik (azt hitte megégett, csak nem jött hozzá az égett íz + szag). Majd elárultam, hogy mi az a speciális "mexikói fűszer"...
Azt mondta, hogy felvehetjük az "étlapra". Szerintem is!
Köszi az ötletért! Sosem jutott volna eszembe ez a kombináció.

LepkePillangó

10:11 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Szerintem az Ördögi Karfiol is jó lehet. Jövőhéten én is megcsinálom. Csak az a baj, ha nálunk a vega vacsinál elhangzik a kérdés: 'Hús nincs?' és a fanyalgó arc. :-)
Bettybaba

11:26 de.  
Blogger chili&vanilia szerint...

Gia, én fólia nélkül sütöm.
Yks,teás recepteket még nem próbáltam, itt rengeteg ötletet találsz:http://www.alacuisine.org/alacuisine/2005/08/imbb_17_tastete_7.html
A madártejnél a vanília magját is használod, az a legfontosabb része -bekerül a tejbe, úgy van a receptben is.

11:08 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Kakaós karfiolrózsák
black and white karfiol
karfiol domino
pikáns karfiol
fekete-fehér titoksült
észbontó-ízbontó karfiol
páratlan karfiolrózsák
hármattalálhatsz-karfiol
trópuson barnult karfiol

5:01 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

cauliflower mestizo / a mesztic karfiol

1:53 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

"cocopatepetl karfiol"

:-DDD
Komolyan mondom, hetek óta nem hallottam ilyen jó szóviccet. De hogy az elnevezés közérthetőbb legyen, én is az aztékra voksolok, az olyan misztikus, de a "beavatottaknak" árulkodó.

3:25 du.  
Blogger Lala Manó szerint...

Leopárdkarfiol.

Legalábbis nekünk leopárdfoltosra és igen finomra sikeredett :)

8:46 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

rettentő jól hangzik!
bár én ma az édesburgonyás receptedet akartam kipróbálni, de a környékbeli zöldségeseknél furin néztek rám, amikor érdeklődtem, hogy van-e.
az egyik helyen ajánlottak helyette rózsakrumplit:)

4:53 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

vivi said...
Kreol karfiol???

3:43 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Nevet nem tudok mondani rá, de kipróbáltam hímnemű egyedek között egy jó kis márványsajtos-tejfölös-újhagymás tunkkal és sikerem volt vele. Eleinte szkeptikus voltam, de elég meggyőző volt a fogadtatás.

11:02 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Ez nagyon finom!Legközelebb kicsit bátrabb leszek és mindenből több megy rá, de nagyon örülök, hogy kipróbáltam, csatlakozott a kedvencekhez.

12:13 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Régóta szemezek vele, ma megcsináltam. Csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni.
Külön köszönet a gluténmentes honlapért!

2:25 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Most tettem be a sütőbe és nagyon kíváncsi vagyok a végeredményre!Szeretek kísérletezni és mivel csak pozitív visszajelzéseket olvastam, ezért gondoltam, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom!

6:07 du.  
Blogger SZINTIA szerint...

Már többször is elkészítettem ezt az Isteni köretet, még a férjemnek is ízlik!!!
Köszönöm a receptet!:)

9:46 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

húú..azért jó, hogy így vezetted elő ezt a receptet, mert ha csak simán leírtad volna a kakaózást, megborzongtam volna...pedig! megcsináltam és zseniális! de komolyan! tényleg eszméletlen jó... jah..és nálam lemaradt a chili, de durvára tört vegyes borssal helyettesítettem. így is tökéletes :D és senki sem jött rá, hogy mivel van fűszerezve ;)
köszi a receptet! ...nem lehet abba hagyni az evését..

9:51 du.  
Blogger Audrey szerint...

Hűű, ez igazán izgalmasnak tűnik! Ki kell próbálnom mielőbb! Úgy látom mindenkinek bejött! :-)

7:53 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Na, elkészült a konyhám.:)
És elkészült a karfiol. Fantasztikus.
És kérném engedélyedet, mert az ezért megírnám a saját szavaimmal a blogomon.

6:41 du.  
Blogger Eszencia szerint...

Ma találtam rá a lapra, a medwe blogról érkezem.
Izgalmas ez a karfiol recept. Tuti kipróbálom.
Név javaslatom:

INDIÁN KARFIOL

Gratulálok és köszönöm!

9:40 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Igen nagy kedvet éreztem a karfiol elkészítéséhez, kétszer is elolvastam, most meg harmadszor. Csak azt nem értem, hogy puhult meg nálad 35-40 perc alatt. Annak ellenére, hogy kifogástalan, jó sűtőm van, mégis kétszer annyi sütési idő után sem roppanós hanem inkább hajlik a "még puhulni kell" kategóriába.
Azért is néztem meg többször, mert azt gondoltam megfeledkeztem az előfőzésről, de nem.
Így inkább azt kérdezem, hogy esetleg 8-10 percig nem kell sütés előtt forró vizben főzni?

1:07 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

szia, egész egyszerűen el sem tudom képzelni, hogy 200fokon majdnem 1,5 óra alatt hogy létezik az, hogy nem készül el??? ez annyira sok idő, hogy ennyi alatt már egy krumpli is hatszor megpuhul, nemhogy egy karfiol! ne haragudj, hogy ezt mondom, de ebben az esetben szerintem valami nincs rendben a sütőddel. nekem a mostani sütőmben 30 perc alatt megpuhul, ha kisebb rózsákra szedem, akkor 20perc.

1:14 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

ja, bocs, a kérdésre válaszolva: semmiképpen nem kell előfőzni

1:15 du.  
Blogger Morzsa szerint...

Most vettem karfiolt, meg a hétévégn láttam a receptet.
Ma eldől, hogy mennyire vagyok merész, és bejön-e a dolog ;-)

12:31 du.  
Blogger Athene szerint...

Kreol karfiol :)

12:07 du.  
Blogger Teréz Szalontai szerint...

Ez nagyon finom! Vega édesség! Nekem 30 perc alatt megsült, és finom puha lett. Kevés lekvárral ettem. Gratulálok a recepthez és a bloghoz!

4:13 du.  
Blogger Száva szerint...

Szia! :)Agyalok, mert már a karfiolt se volt egyszerű "nemrántva" elfogadtatni, ha előrukkolok a kakaóval..:D Köszi a receptet:)
A sütőhöz annyit, hogy anyum sütőjében nincs az a krumpli, ami magától megpuhulna, akár 1-2 óra alatt is. Valami a sütővel lehet...

12:54 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Hittem benne, de mégis izgultam az első falatnál. Tök finom lett, kár hogy nem tettem rá több kakaót. Az illata is mennyei volt.

4:54 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

"coco blodfresych" - ami velsziül kakós karifolt jelent. nagyon jó recept, elismerésem.

1:33 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Legyen "Kreol karfiol".

7:02 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Kreol karfiol

7:04 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Hááát.. Nem rossz, de párhuzamosan ezzel és ennek mintájára kipróbáltam a chilis-kakaós sült répát, ami aztán tényleg királyság! Ahogy rápirul a chili és a kakaópor.. Hmm...

3:00 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

sárgarépával? hú, klasszul hangzik, ezt én is kipróbálom

4:28 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Én is megcsináltam az előbb. Egy csirkemell mellé dobtam be, de az istennek sem akart megpuhulni az alufólia alatt. Legalább 1 órát párolódott. A család még valahogy nem nyúlt hozzá, nyilván azt hiszik a kakaóra, hogy pörk. Ízlik, de legközelebb, úgy csinálom, ahogy leírtad -csípős nélkül, csak borssal.

2:24 du.  
Anonymous zsóka szerint...

megsütötte és mind megette. szóval nagyon finom volt. köszönöm a jó ötletet. amúgy én csináltam mellé joghurtos-banános-fahéjas öntet amit egy kis narancslekvárral ízesítettem. díszítésnek nyers sárgarépát vékony csíkokra vágtam, és szépen a tányér szélére, de még a banános szószba hajlítottam. és mivel hiányzott még a színharmonizációból a zöld, ezért zöld chilivel díszítettem.

10:19 du.  
Blogger Unknown szerint...

Elképesztően finom lett!! A férjem, akinek nehéz eltalálni a zöldségek elkészítési módját, teljesen odavolt!
Köszi :)))

7:36 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

cocauli
(cocoa cauliflower)

3:43 du.  
Blogger Gyöngyös szerint...

Nahat, szenzacios!
Megsutve, kiprobalva, fel kg.kockara vagott sutotok tarsasagaban,amit cask soztam, borsoztam.A fuszeres karfiol+falatka edeskes sutotok...mennyei:)
koszi az otletet!

10:23 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Chikarkaó /chilli-karfiol-kakaó/ :)

7:13 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Nekem sajnos keserű lett (ráadásul kicsit el is sóztam). A sütőtök mellette jó volt, a karfiolt ki kellett dobnom.
Éva

3:04 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Én leszek az ünneprontó. Nagy lelkesedéssel álltam neki elkészíteni ezt a receptet, hátha ez tényleg új értelmet ad a karfiolnak, vártam az említett összesimuló ízeket... de nem jött az extázis.
Ez a recept semmi de semmi extra. Izgalmas egzotikus hangzás, hogy kakaóporral van megvadítva, de a végeredmény mindössze enyhe csípős íz, meg karfiol.
A poszthoz és a bloghoz azért gratulálok, általában érdekes cuccaid vannak, de ez a recept csak a lelkesedésről meg a hype-ról szól.
Rendelek egy pizzát.

6:59 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

Ne máár, pont ez nem jött be??:) itt most akkor tényleg te lógsz ki, kb. 200 emberből te vagy az egy, akinek nem ízlik:)) persze, ízlések és pofonok, akkor valószínűleg nem egy kulináris hullámhosszon vagyunk:) sült karfiol helyett pizzarendelés??? Kizárt opció:)

8:36 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Sajnos ezt nem poénból írtam, tényleg nem jött be, nem csak nekem, a páromnak sem. (A pizza amúgy jó volt.)
Ettől függetlenül mint már mondtam, ez a mellényúlás nem fog eltántorítani a többi ötletedtől és nagyra értékelem, hogy viszel némi színt a magyar rántotthús-paprikáscsirke-lisztes főzelékes megszokás egyhangúságába. :)

2:13 du.  
Blogger Unknown szerint...

Imádtam!!! :)

6:09 du.  
Blogger Imecs szerint...

Zsenialisztikusssscccchhhh!!!!!!!!! Pirikenagyi

10:41 de.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal