hétfő, január 31, 2011

Tojássaláta házi majonézzel és lilahagymával

A zsúfolt kávézó közepén elhelyezkedő hatalmas asztal körül ülnek mindannyian: bundát, kalapot, és élénk rúzst viselő idős hölgy, mellette kissé kopott öregúr. Angolul társalognak egymással, de a kelet-európai akcentus árulkodik. Maceszleves, tojássaláta mákos zsemlével. Futásból érkező szikár férfi, csak egy üres kávé lesz és a fél papaya, amelyet hozott magával. Koromfekete apa, mellette hófehér, kékszemű kislány, előbbi levesezik, utóbbi szusit majszol. A jóképű értelmiségi fiú előtt a biztonságot jelentő könyv, egy liter kávé, bagel. A bundás hölgy (már a „néni” szó gondolatától is megsértődne) már harmadjára, egyre ingerültebben szólítja fel tízórai partnerét, hogy nyújtson valamit az asztalról, aki azonban értetlenkedik. „Pepř!”, kiáltja végül öblös hangon, és ezzel lehull a lepel (csehek).
Átlagos csütörtök délelőtt a New York-i Zabar’s-ban. A város kultikus ínyenc-szentélyét 1934-ben alapította a Zabar család, leszármazottai mai napig itt dolgoznak. Lepukkant, „patinás”, áttekinthetetlen. De ettől igazi. Apró kávézója New York maga. Fekete, fehér, sárga, zöld, fiatal, öreg, rideg, meleg, forró, jeges - mindenki egy asztal körül szürcsöli a híg kávéját, vagy húslevesét, mintha ezen a néhány négyzetméteren tömörülne az egész város. A nagy népszerűségnek örvendő ételek között előkelő helyen szerepel a majonézes tojássaláta is. Hogy az ciki lenne? Ugyan! Ha nagyon friss tojásból és házi majonézzel készül, semmi esetre sem. Hát ha még egy kis frissítést is kap, akkor aztán még a bors (pepř) sem hiányzik majd róla.

Tojássaláta házi majonézzel és lilahagymával
Hozzávalók (4-6 adag)

6 tojás, keményre főzve
1 tojás sárgája
½ kávéskanál só
csipet őrölt fehérbors
1 teáskanál fehérborecet
2dl semleges olaj (pl. napraforgó-, vagy szőlőmag)
opcionális: csipet (kb.tíz szál) sáfrány, 2 teáskanál forró vízben feloldva
2 evőkanál joghurt, vagy tejföl
1 szárzeller, felkarikázva
fél lilahagyma, finomra aprítva
fél csokor petrezselyem, finomra aprítva
fél csokor snidling, finomra aprítva
1 teáskanál citromlé

A hat tojást nyolc perc alatt keményre főzzük. Közben elkészítjük az öntetet: a házi majonézhez keverőtálba tesszük a tojás sárgáját. Hozzáadjuk a sót, fehérborsot és a fehérborecetet. Kézi habverővel elkeverjük, majd lassan -vékony sugárban -, folyamatos keverés mellett, hozzáadjuk az olajat, amíg sűrű, fényes majonézzé válik. Ha használunk sáfrányt, kis tálkában a csipet fűszerre öntünk két teáskanál forró vizet, és néhány percig állni hagyjuk. Leszűrni nem szükséges. Hozzáadjuk a kész majonézhez. Hozzákeverünk két evőkanál joghurtot. A kemény tojásokat meghámozzuk, és vékonyra szeleteljük. Az öntethez adjuk, és összeforgatjuk. A salátához keverjük a felkarikázott szárzellert, a lilahagymát és a zöldfűszereket. Végül kevés citromlével és szükség szerint sóval ízesítjük.

Címkék: ,


 

 

6 hozzászólás:

Anonymous Giuseppe szerint...

Élmény volt olvasni :)))

10:41 du.  
Blogger Nyárikonyha szerint...

hasonlót raktam fel januárban, sajna engem nem NY ihletett:)

3:49 du.  
Blogger foncsi szerint...

na de kérem, az a szemléletes leírás az elején... nem sok, nem kevés, pont elég, hogy az ember fejében elkezdjen terjengeni a fiktív kávéillat, hogy megjelenjen lelki szemeink előtt a bundás hölgy, hogy a szánkban érezzük a pirítós ízét...mesés egy hely lehet! :)

8:10 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

igen, klassz a leiras, de a Zabars azert oly nagyon nem kultikus hely New Yorkban. a legjobb bagelt vegkepp nem ott kell keresni. valoszinuleg sokat jarhattal az Upper West Side-on. hasonlo az Elis Kitchen, a Vinegar Factory is, stb.
es igazabol a NYi kvzok nagy reszeben ott van a totalis multikuti filing.
udv, Klara

5:25 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

Igen, a bagel tenyleg sztem sem jo. Amikor ott eltem, akkor is mindig atcsempesztem a H&H- bol, ott a pumpernickel bagelt szeretem a legjobban:)

5:47 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

a legjobb bagel Williamsburgben van a Bagels Factory-ben. es oriasiak is. a pumpernickel nekem eros, en a whole wheat-re megyek. Szigoruan csak vajjal, mert annyira jo, hogy nem kell hozza adalek! nxt time javaslom:)K.

5:50 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal