hétfő, április 02, 2012

Ki a kukából a "zöldséghulladékokkal"!



A következő néhány sorral két fontos dologról szeretnék mindenkit meggyőzni. Egyrészt arról, hogy néha különlegesen, egzotikus kiegészítőkkel főzni, nem pénz kérdése. Másrészt pedig arról, hogy semmi nem hulladék, ami annak látszik. Vajon hányan ismerik fel, hogy mit ábrázol a fenti ételfotó? Ez most épp a spenót szára, illetve gyökere. De lehetne mondjuk akár brokkoli, cékla, vagy retek szára/levele is. Ezek nagy része a zöldségek pucolása után, az esetek többségében azonnal a kukában végzi. 

Pedig számos kultúra akad, amely sokkal hatékonyabban használ fel mindent. A Lunchbox koreai kifőzde tulajdonosnője nemrégiben mesélte, hogy apró üzletük nyitásakor döbbenettel vette tudomásul, hogy az újahagyma szárát, a retek, vagy a cékla levelét szinte minden vevő a zöldségesnél hagyja, ahol aztán hulladékként gyűjtik. Azonnal lecsapott mindenre, hiszen a koreai konyhában kifejezetten nagy hagyománya van ezek feldolgozásának. Például ún. namult készítenek belőlük: a zöldek levelét, vagy szárát megpárolják, majd szezámolajjal, fokhagymával, chilivel, szójaszósszal, barnacukorral, finomra aprított újhagymával forgatják össze. Apró tálkákban, kiegészítőként tálalják, egyszerre többfélét. Aztán ha kicsit arrébb kalandozunk, mondjuk Isztambul felé, a csodálatos, türkíz csempékkel kirakott, patinás étterem, a Karaköy Lokantasi étlapján olívaolajos spenótgyökérre bukkanhatunk. A vaskosabb, kissé rózsaszínű szárakat kissé roppanósra hagyták, majd rengeteg fokhagymás olívaolajba forgatták. Az egyik legfinomabb zöldségétel, amelyet valaha kóstoltam. De ellátogathatunk Nicolas Le Bec két Michelin-csillagos francia séf lyoni éttermébe is. Az egyik tányér főszereplője a (nyilvánvalóan egyéb ételekhez felhasznált) brokkoli szára! Jó, mellette szarvasgombaforgács, lágytojás (62,5 fokon, 45 percig készült), és sűrű pecsenyelé is található, de mégiscsak brokkoliszár.

Egyszóval, kétszer gondoljuk meg, mielőtt pucolást követően bármilyen zöldségrész a kukában végezné. Az alábbi elkészítési javaslatok segítségével csodás ételeket készíthetünk. Használhatunk mángoldot, spenótgyökeret (néha ezzel együtt árulják a piacon), brokkoliszárat, cékla-, vagy reteklevelet, újhagymaszárat.

Az ételek elkészítéséről pedig videórecepetet is forgattunk. A videó alatti hozzászólások között már most szuper ötletek, javaslatok gyűlnek, érdemes kommentelni (zöldséghulladékot felhasználó recept ötletet kell beírni), mert egy 12.000 Ft értékű, Giuseppe féle olívaolaj és balzsamecet ajándékcsomagot lehet nyerni.

Spenótgyökér háromféle módon:

A spenótgyökeret (vagy más zöldségszárat, vagy levelet) alaposan átöblítjük, majd konyhai papírtörlővel kissé leitatjuk. Néhány evőkanál olívaolajon, sok finomra aprított fokhagyma hozzáadásával, néhány perc alatt puhára pároljuk. A következő három módon ízesíthetjük:

1.További, jó minőségű olívaolajjal meglocsolva, magában, esetleg érdekes fűszersóval meghintve (füstölt só, paprikás só, algás só, stb.)

2.Néhány teáskanál osztrigaszósszal meglocsolva (készen kapható), friss reszelt gyömbérrel és pirított szezámmaggal megszórva.

3. Citromlével és kevés vízzel kikevert tahinivel (készen kapható szezámpaszta) meglocsolva, chilivel megszórva.



PS. a Tízezres koccintásra már megvolt a sorsolás, hétfőn délután teszem ki a neveket!

 

 

5 hozzászólás:

Blogger krinsz szerint...

Nagyon szuper, hogy népszerűsíted.

8:00 de.  
Blogger ehran szerint...

Nálam ha már legalább kétféle zöldségből van ilyen "maradék", tuti hogy máris alaplé készül belőle a mélyhűtő részére. Talán a legegyszerűbb felhasználás, és igen hasznos. :)

9:01 de.  
Blogger Culinaria Ungaria szerint...

Kedves Zsófi!

Szuper bejegyzés, én a brokkoli szárát mindig meghámozom és nyersen eszem. Egyszerüen imádom, szerintem sokkal finomabb, mint a brokkolifej maga! :-)
Üdv:Krisz!

9:04 de.  
Blogger panni szerint...

petrezselyemszár összevágva salátára, vagy akárhova! :)
pl. görög salátába nagyon jó

3:00 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

a leveleket (karalábé, zeller, retek) és a szárakat mindig a levesbe főzöm, vagy salátának használom. a rozmaring szárát nyársnak használom, vagy a hús, zöldség mellé teszem a főzés végén, nagyon bírom azt a gyantás ízvilágot. a menta szárát limonádéhoz használom. a gyömbért pedig ha meghámozom, mert nem főzöm meg, akkor a hámozott részből teát főzök egy kis lime-mal, felpörget és finom is. ja és a citrus-féléknél pedig, ha nem használom fel a héját, csak a levét, akkor apróra vágom és megszárítom vagy kandírozom, sokáig eláll.

3:38 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal