csütörtök, december 13, 2012

Chilis-gyömbéres, citromos csirkebecsinált leves



A friss gyömbér hamisítatlan, harapós-csípős aromája trükkös: úgy teszi az ételt kissé tüzessé, hogy az mégsem lesz erős.Az egyik legváltozatosabban alkalmazható fűszer elsősorban az ázsiai konyhában bír kiemelkedő jelentőséggel, valójában azonban szinte minden féle ízzel harmonizál. A legbanálisabb sült csirkét, hagyományos uborkasalátát, egy magyaros főzeléket (pl. paradicsomos burgonyát, káposztát), vagy akár egyszerű desszertet (csokoládépuding, vaníliaöntet, almás pite stb.) is különlegessé varázsolhat. Feszes, kemény gumókat válasszunk, amelyek hűtőben két hétig elállnak, sőt, azon kevés fűszerek egyike, amelyek még a fagyasztást is elég jól viselik. Aki nem kóstolt még friss gyömbérteát, gyorsan pótolja be, az egyik legjobb téli, forró ital. Ehhez a gyömbérszeleteket egyszerűen forrásban lévő vízben főzzük néhány percig, majd állni hagyjuk. Mézzel és citrommal ízesítve csodás. Házilag kandírozott gyömbért sem ördöngősség készíteni, csak időigényes: az egyenletes kockákra vágott gyömbért cukorszirupban tíz percig főzzük, kivesszük, és lehűtjük mindkettőt. Ezt négyszer megismételjük, végül cukorba forgatjuk. 

Az alábbi levesben a gyömbér, a chili és a kókusztej varázsol egy hagyományos, szinte minden régi szakácskönyvben szereplő fogásból, a citromos csirkebecsináltból modern, világlátott, kissé egzotikus, dél-kelet ázsiai csípős-savanyú leveseket idéző ételt.

Chilis-gyömbéres, citromos csirkebecsinált leves
Hozzávalók (6 adag)

2 evőkanál olívaolaj
25dkg csirkecomb (2 felső), kifilézve, felkockázva
50dkg vegyes leves zöldség
(sárgarépa, petrezselyemgyökér, karalábé, zeller, felkockázva)
1,2 liter víz
só, bors
5dkg gyömbér, meghámozva, karikákra szeletelve
1 egész citrom héja
1 mokkáskanál chili-, vagy vörös currypaszta
3dl kókusztej
1 citrom leve
1 csokor friss koriander, vagy petrezselyem

Az olívaolajon körbepirítjuk a kifilézett, felkockázott csirkecombot. Felöntjük annyi vízzel, amennyi nagyjából ellepi, kb. 2 dl-vel.  Fedő alatt, kb. 10 percig főzzük, amíg a hús félig megpuhul. Hozzáadjuk a felkarikázott sárgarépát, petrezselyemgyökeret, a felkockázott karalábét és zellert. Felöntjük 1,2 dl vízzel, sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk a felkarikázott gyömbért, a citromhéjat (amelyet egy-két nagyobb darabban fejtünk le a citromról), valamint a chilipasztát. Lefedve, kb. 20 percig főzzük, amíg a hús és a zöldségek megpuhulnak, de a zöldségek nem főnek szét. Levesszük a tűzről, és hozzáadjuk a kókusztejet, valamint a citromlevet. Tálaláskor finomra aprított friss koriandert, vagy petrezselymet adunk hozzá.


 

 

5 hozzászólás:

Blogger Cukroskata szerint...

ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ, a nagymamám becsinált levese :-) Már csak azért sem akartam megenni, mert olyan fura neve van. Ki csinált be, és miért :-) De nagyon finom volt:-)

11:14 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

szia

épp ma csináltam ugyanilyen gyömbéritalt, vendégek voltak, és még a gyerekek is imádták, pedig kicsit csípett :-) A leves is nagyon jól hangzik, szeretném kipróbálni. kókusztej helyett mehet bele tejszín?

köszi, Judit

10:48 du.  
Anonymous Martina szerint...

Gyönyörű egész csibét kaptam, abból készült, mennyei lett :)

7:57 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

nagyon jó ötletet adtál, kösz szépen!
ma este a sütőtökhöz vásárolt kókusztej a csirkés zöldséglevesben landolt, és nem bántam meg. isteni! a párom ugyan nem lelkesedik az ilyen kevésbé egyértelmű ízkombinációkért, de neki készítettem a hús másik feléből főételt hagymával, sok rozmaringgal :)

11:08 du.  
Blogger Unknown szerint...

Szia!

Ma ez a leves volt menüben az étteremben, nagyon bejött, otthon agyon dícsértem az asszonynak és megígéártem, főzök neki.
Viszont, nem hiszem hogy az étteremben is kókusztejjel készítették, és mi sem vagyunk érte oda. Mivel lehet helyettesíteni? Tejjel, vagy tejszínnel, kefírrel vagy joghurttal?

Tamás

10:00 de.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal